Imruska, Gusztika Zsuzsa néni

Amit most mondok, az minden rá megy a szallagra. És akkor itt mutatja az végeredménybe, hogy milyen erősséggel megy rá a szallagra. Annak az érzékenysége. Ennek össze kell érni. Érzelhetően akkor tökéletes. Igen. A beszéd. Igen. Ugye azt mutatja, annak a fok mérője. Igen. Na most próbáld csak, hogy hogy mi pedig. Na, mondjál valamit. Amit mondjak? Mit meséljek? Na, mesélj valamit. Az új élményedről. A gyerekkorodról. Na, beszélj. Mondd azt, hogy a 941-ben az a gyönyörű levelezőlap, amelyet egyszer a fostak kézbesített, a következőből állt egy villámsúlytotta fal, melynek a koronája teljesen leborult. És hozzá támaszkodva állt egy gyönyörű fekete hajó hölgyhófehér ruhában, és a kép alá ez volt írva. Ha egyedül vagyok, nincs fénye a napnak, lángja a sugarának, nélküled értéke az egész világnak. Hát szép volt. Na? Na, hát azt el nem hiszem. Csak a kis versikéről, ami a kétre. Tehát az anyasomnak felveszik itt a hangját, ott ült az egyszerre halmosan. Júli mamára? Igen, ott ült az. Nem vette észre először, ugye a Szaborssal csináltuk az interjút. Aztán jaj, elkezdett nevetni, hogy jaj, azt mondjátok, nem lehet ilyen öreg asszonyjal megviccelni, hogy felveszed a hangomat. Elmondom, azt mondja, Szabors, nem, hát ez egy valami villanyborot van, azt mondja, az nem hogy jár, mikrofon, az egy villanybor. Elhittek? Nem, nem hittek, aztán elkezdett beszélni, és akkor mondtuk, hogy mesélj el, azért ilyen lesz történet. Hogy került ide? Siófokra, aztán, hogy alakult az üzlet, aztán láttak, stb. stb. Gyerekek nevelkedése. De jól sikerült a felvétel. Nem ott van a másik számunk? Nem, ezen a számon nem volt. Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem Senki nem ismeri meg a saját hangját. Senki egyébként, senki nem ismeri meg a saját hangját. Miért, mert megismered az én hangomat? Persze, az idejére is megismered. Én megismertem azért a tévédet. Persze, persze, az idejére is megismered. Megismertem. Van egy jellegzetes orgánom, amit azért meg lehet ismerni. Valahogy azt mondják, hogy a saját hangját az ember a belső fülin keresztül hallja. Szóval érted, de hogyha te úgy, amit beszélsz mikrofomban, amit tényleg lényegében az eredeti hangodat kapod vissza, azt a fülin keresztül kívülről másiképp hallod meg, mint amikor beszélsz. mint amikor beszélsz. Mert ha beszélsz, akkor a belső hallószervek is, szóval belülről, ugye a hangszálak, amik itt belül vannak, az kapja a belülről is, meg a külső hangot is. Szóval másképp hallja az ember, és másképp érzékel. És nem ismeri meg a saját. Én is ismernem meg. A húsági Villa egyszer, amikor először Kajróból hazajöttek, akkor volt egy közös vacsora, és ő az asztal alatt bekapcsolt egy ilyen felvevője, magnot. Aztán ért még az édesanyja és a tülők, és a Lajos is az asztalnál voltunk már 12-en. Nagyon szépen énekelt az édesanyja a kedvenc dala, hogy kétpetyes kis ruhácskádban láttalak meg téged. Na azt mondja, de sorban azt mondja, Zsuzsika most te. Jaj, hát mondom hirtelen, nem is tudom, mi jusson eszembe. Azt mondja a rezsit, énekelt a kedvenc notát, hogy mikor eszembe jutsz, mint határozva. És képzeld, ez volt az utolsó ilyen dolog. Vélaik visszamentek Kajróba, és rájtékre meghalt az édesanyja. Na most ez időnként előveszi eljátszást. Tesike akkor tíz éves volt, majd később ő is énekelt velem, már gyereke van. Úgyhogy a Véla mindig, mikor ezt lejátszott, úgy sírt, úgy sírt nálunk. Nem tudta hirtelen, tudni, hogy évekkel elő, már mindig nagyon fájta. Nem, nem. Nem a szép. Isten bizonyos. Mindig fájta feje, és rengeteg karétszedek. Szóval summa summa, egy kajdagalata volt, 58 éves, ragyogó gyönyörű asszony volt. Még fiatal volt. Bizony, 50, mint én most leszek, annyi idős volt. És egyszer csak hirtelen nagyon rosszul lett. Fél év alatt csontbőrrel refogyott, és egy év alatt vége volt. Ki volt ez? A kumisági. Az előző lakásban, ahol az a három szép lány volt, a szőke, a tanárnő. Dehogy nem, azt mondtad ide, máskor is elölök, ha itt ilyen szép lányok vannak. Még fiatal asszonyok, mert a pannika már akkor, a szőke, a gyönyörű szőke, már mindegyiknek gyereke van. A legfiatalabb egy orvoshoz ment, szeleségből. Csak a lakást tartják fenn, Rákospalotánban, mint egy nagyon szép illát vettek, kérte a nyomalóval. Rákos. Rákos. Liget. Rákos mi a cuda? Rákos Csabát, Annyi Mária van, meg Liget, meg Csaba, meg minden. Voltunk itt a múltkor, Béla kivitt kocsival. Tehát mi volt a kumisági? A kumisági, Béla, az villanyverető. De egy speciális. Motorvonat. Motorvonat. És amikor mi? Az egész motorvonatnak a villanyszerezsét ő csinálja. Bandázolást, mindenféle. Egyenféle. Motorját. Az az ide, mikor... Ez is hozzátartozik a villanyzéhez. Mikor 950... Világítás. És az egyitomi motorvonat. Nyolcban, mikor mi egyitomban, egyitomban, Kairóly és Alexandria között képült ez az áramvonalas villanyú motor, vasút, motorvonat. Elsőnek a kumisági Béla ment ki, meg a barátnőm férje, a Duhon Pista. Az mérnök. Az volt a főfő, és utána a kumisági Béla. És aztán jöttek a szerelők. És a Béla először kim volt Ecslukra három évig. Akkor két évre visszajött. Akkor a jugoszilágiában volt. Egyetonióban volt. Honnan meglőtt, aztán újra öt évre kivitték őt. De akkor már csak úgy ment, hogy vitt a feleségét, és az erzsit magával. Sőt, a stefike akkor volt érettségi előtt, úgyhogy egy évet vesztett is, de viszont roppant előre ment a francia nyelvbe, mert negyedi gimnazista volt, amikor ez történt, hogy az ötéves szerelés alá kellett élni, és akkor kivitték a stefikét is. És ott meg nektek azt a színjeget, hogy a feleséget. Igen, meg ezeket az égszereket. Gyűjtött meg. És hát nagyon-nagyon összeszedték magukat. Nagyon-nagyon. Kiházasztott állítók. De a Béla kérlek szépen, 40 nyújt óta állandóan között Szovjetunió, Lengyelország, mindenhova. És kapja itt, hogy megmarad a füzet. Igen. Itt nem kosztol, itt nem költ. Megkapja még a napit ilyen. Nagyon gyönyörűen. Ugyan mind a három lángon. Nagyon gyönyörűen kiházasították. Most menték rá, hogy Csaba, kérlek szépen azt a villát, azt a narod. Akkor készítem volna a kocsia, kérlek szépen. Milyen kocsia? Elállta a gyerekeket lakásban, a gyereket megnyert. Most, kombit. Vagy kombit. Na, de ő behozott egy gyönyörű, nagy trepkocsit is. Tehát a gyerekek, attól függetlenül, az a felső lakás, az nagyon kellemes jó. Nagyon, igen. Csendes is. Száne a mélyén, hát én azt visszasírok. Az a baj, hogy itt nincs nap. Télidőben ott valamit, mikor levegyen nap. Most, mikor ezek a melegek voltak, így van a lakásablak. Ezért nekem az nagyon, nagyon hangulatos volt. És délután a lemennőt, tehát a perzselő napot már nem, de csak azért nem, mert az a nagy akácfa beárnyékor. Tehát, mikor voltak ezek a 30-31 fokos melegek, azért nem. Na, a gyerekek, ott mikortól laktatok? Ott fönn? Egy évig laktunk. 1948. december 15-től. 48? Igen, igen. Mert én akkor váltam el, abban az évben, ősszel, és már válás után, én ezt a lakást kaptam kiutalban, mint szólónő. 48-ban, és 49-ben 49-ben és 69-ben jöttünk el onnan. És 69-ben jöttünk el májusban. Ott ám, esténként lemegyünk sétálni, és körül sétáljuk, és nézünk föl, és akkor beszélgetnénk, hogy mit kezdtük el az életünket, és még milyen fiatalat öltünk, akkor bizony. És itt meg 69? 69. Június másodikával költöztünk be. 69. Május 5-én kaptam meg a lakást kiutalót, és az idő alatt, épp fordulóján költöztünk le. Úgyhogy annyira el voltunk fáradva, hogy azóta elfelejtkeztünk egymást köszönteni. És akkor voltál nagyon beszélgetve? Utána. Mert utána jöttünk le üdülni, és az a rengeteg munka meg az izgalom itt jött ki rajta. Értem, hogy az, amikor mi ide költöztünk tavaly... Nektek is majdnem ilyesmi volt? Amikor volt ez tavaly előtt? Tavaly húsvét. Tavaly húsvét volt. Hát úgy kézelt, olyan ember feletti, hogy hiányzik, munkát végeztem, hogy én december óta, mióta a lakást kezdtük építeni, nem volt olyan nap, hogy én ide negyedtem volna. Hogy ne csináld, tudom. És akkor szóltam, hogy vízvertékszel, és akkor szóltam, hogy vízvertékszel. Akkor jött a villanyszerül, akkor megmondtam, ide is konnektod, oda is konnektod. Érted? Mikor már aztán kész volt minden, mikor már átadták húsra a lakást, akkor ide jártam egész húsvétig, hogy a sok mesterember után hibákat kijavítsam. Akkor felszerelem a szekrényt. Fürdőszobában, megcsinálni a dolgokat, a konyhában megcsináltam. Akkor, kérlek szépen, összeszaptam a szőnyegeket, itt az egészet, a 22 alap méternél, szólóban. Ilyen nagy vastag, ilyen hosszú. Szabolóban. Úgyhogy megfordítottam a szőnyeget, a hátulját királyzoltam vonalzóval. A hátulját is vágtad. És a hátulját végighúztam, ilyen fürdőszobához, és úgy vágtam végig. És úgy látszik, hogy strakatúról is. Igen, semmi nem látszik fel. Pisztítottátok már valamivel? Sem. Csak forszívól. Csak forszívól. Nagyon, nagyon. Kasérkodom addal, csak sajnálom a szép szőnyegeimet. Nem is sajnálom. Akkor lényegében rá lehet tenni. Nem lehet gusztika nálunk. Ha közétre megyetek, nem lehet a zajtót kinyitani. És a lényeg az, hogy a zajtónál kéne egyet kistőleg. Hát azt kell csinálni, akkor az ajtóból le kell gyaltatni. Ha lehet egyáltalán. De milyen vastag leheted? Te édesapám... Ott nagy jés van nálunk az ajtónál. Elbíznál? Hát meg kell, le kell, miért nem a vastagám ez? Hát feladtam a szél, és ott légy megadtam a sárkány. Itt, nincs. Itt, nem ott, itt, ott. Nézd, ennyi az egész. Azért, azért, ezt most nagyon kialakítás nálunk, az akászka nagyon beárnyékol. Nova, én a felét levágattam annak a borból, majdnem halászbort van lett. Mert besüt a nap így. Igen. Mert így mégis, de most már megint annyira burjánzi, pedig a félfát lepőrészeltettem. Akkor jöttem a kertésnek, kérlek szépen, két hatalmas, pontosan a fának a fél koronáját. Van neki három vezérága, és abból kettőt, ami az ablak felé jött, lepőrészeltettem. Hű, azt hittem, hogy megesznek. Mondták, hogy ez biztos egy rohadt kommunista, ennek minden szabad. De aztán napjában nem tudom, mert annyira behajlott, hogy például kapirgálta a szél, múlgatta a fát, érdes volt, mert csüngtek rajta a vakát. Kapirgálta az ablakot, tudod? Mondom, hát én annyira imádom a fényt, és ez annyira beárnyék, hogy ezt nem bírom ki. És a gondnoknő az a nagyon helyes volt a védelmemnek, és azt mondta, hogy kár minden szóljél, mert ha be is jelentik, igazat fog kapni, atótni, mert teljesen sötét a lakás, és azt nem kívánhatja senki, hogy nappal is világmeleg legyenek a szobában. Én ott voltam bent, ezt muszáj volt levágni ezt a fát. Most megint az lesz a sorsa, így majd megint megfelejtettem. Milyen nagy az a fát? Hatalmas. Már a második emeleti ablak felett van. Még két év, és a harmadik emelet mér. Hát az hülyeség. Én nagyon szeretem a fát, de hogy annyi sokkort felfog azért, de viszont mindig átanyázunk a kis szobában, mert az olyan világos, olyan ragyog, és a legmenő nap oda is üdve. Az éjszak, ahogy levikik a nap, körülbelül egy óráig süt a hálószobára a nap. Ide pedig, tizenkettőtől, amíg le nem megy, de felfogja.