Zákonyi 1

25 years ago, I started living. Now we're trying to find decent conditions. First, I took care of my brother, who came here to rest. He says he feels sick, but he's just pretending. We walked on Király Street and he checked out all the beautiful women. And for those who are interested in women, it's not a problem. Now I'm doing a quick interview on the tape recorder he gave me. I always knew my brother liked to exaggerate, but now that he's seriously ill, it's even more obvious. Despite that, I am enjoying myself here in this lovely village. The school my brother built is beautiful, and it's great to be with our parents and talk to them. And my dear mother, she's the boss in the kitchen and makes delicious food. I ask them about our family history and where our relatives are. Even if they aren't here anymore, their memory lives on. Now, stop talking. 25 éve, ízem az életet. Hát most próbáljuk egy istenádi körülményeket keresíteni. Értelem. Hát először megtóváltatom az öcsémet. Aki táll a bajjal, hangsúlyozom, minden álljal meg kell, mert a táll a bajjal, eljött ide bogand, pipenni, bár mondom, nincsen ám semmi baja. Ó, betegnek érzi magát. Király utcában sétáltunk, ma is figyeltem a gyereket. Minden szép nőt megnézett. Aki pedig a nőkre csillagcsi, annak bale nem lehet. Hát kedves erőcsém, hát hat halom, szólál bele valamit a mikrofonba, aztán tekérd meg jó apánkat, illetőleg, hát a pikernek a felhét kérdezestőre, ilyen messzeségben, mint ahogy én tartom a mikrofont, és hát csinálom most hirtelen egy kis interjút, az által részben ajándékozott magnetofonon. Tessék. Mindig tudtam azt, hogy szeretett bártyám, szeret nagyokat mondani. De most különösen tapasztalom, amikor ez komoly betegsége lett, így elnézni, és jóformán gyerekbetegségnek tartja. Bár agyam marad, ne csikarna ennyire, mennyire nagyot kedvem lenne, és mennyire szívesebbet beszélnék is. Ebből elpekintően nagyon jól érzem magam. Igen bájos és kedves ez a falu. Szép az az iskola, amit a bátyám létrehozott a saját elejérrel, jelkesedésérrel, ügyfelepetérrel. És milyen jó ez együtt lenni rád a szüleinkkel, elmérvegetni őket, elbeszélgetni. És rád a kédesanyám, kis kacsója maga a főnök, finom ételekben büskálni. Ha valóságos, kórházi konyhát hagytatok belőle, és nincs olyan kívánosságom, amit itt nem terjeszítenek. Édesapám pedig messziről nekem, messziről, mintha még mindig gyerekek volnánk. Messziről az életének a nagy érményeit, a tapasztalatot, a hadifogságot. És úgy hallottam, mintha még mindig gyerek volnék. Most pedig megint megkérdezem őket, mert még nagyon sok minden van, amit nekik el kell mondani, és amit szeretnénk, ha továbbaphatnánk maga a utóbainknak, a gyerekeinknek, unokáinknak. Elsősorban az, honnél indultál a családunk, kik voltak a mi előbeink, nagyapáink, nagyanyáink, hol vannak a mi rakonaink. Hogyha már ők nem lesznek egyszer, akkor is megérzi, hogy a szalagszámunkra az elődött meg az emlékevetét. Hát rájövő, édesanyám, édesapám, tessék nekünk valamit mondani, és mesélni, nagyapánkról. Na most állítsd le magadra.